Georgie ⁽²⁹⁾

de mielőtt felérnék a csúcsra összefoglalok, elmesélem, mi történt az elmúlt 1,5(?) hónapban. Nem olvasom vissza, hol hagytam abba, de határozottan állíthatom, hogy gyűjtöttem tapasztalatokat, amiket érdemes itt sorba vennem. A kezelések egészen mai napig 2hetente történtek, biorezonancia 45perc majd a fülbe pattintott tartóstűkkel távozom.

Elindult a felelősségvállalás-folyam, tessék-lássék, én csinálom. Boncolgatni nem tudom, meddig ér? Tán értelme van-e? És szembe is jött egy film, Stuart Atya, valós történet-"utolsó lehetőség". Hát, Érdemes! -mondom én. "Megható élmény a szenvedés. A betegség küzdelmei segítettek nekem és másoknak rájönni, hogyan kellett volna mindig…

Pedig minden jól hangzott, ugye? Hát peedig, ilyen vagyok én. Lelkesedek, elindulok a felfelé íven és hirtelen..pafff, minden-bármi is közbejön, az alapból tengődő energiaszintem a mínuszba zuhan én pedig csak nézek magam elé és veszek inkább egy üveg bort és kedden iszom, a megszokott csüt-péntek…

Viszlát tegnap. Mintha a terápiám már beépült volna az életembe, olyan jót tesznek a tűk a fülemben. Biorezonancia is segített, bár sosem hittem benne, érteni még mindig nem értem, de működik. A stresszhelyzetek nagy hatást gyakorolnak a jobb lábam működésére, de ha sikerül minden testi…

Ez egy olyan mondás, ami egészen 19-20 éves koromra nyúlik vissza, egy cserben hagyott barátnak üzentem -a magam módján bocsánatkérésnek szántam -, azóta ő eltűnt, a mondás pedig rendszeresen visszaköszön lelki munkáim során. Elengedés lesz. Ahogy a bűntudatom próbál bennem kétes érzéseket kelteni az önszeretetet…