Első napok

Az egészség ízét a betegség adja meg.
/régi magyar közmondás/

Első napok, mikor a gyógyszer kezdem szedni. Dimetil-Fumarát(120mg). Első próbálkozás az SM betegség diagnosztizálása óta. Azért próbálkozás, mert egyelőre nem hiszem, hogy egy gyógyszer önmagában A megoldás. A kialakulóban lévő test-szellem változások szintén ezt mondatják velem. De mindennek időt kell hagyni. Ahogy ennek megadom a lehetőséget, és magamnak -úgy más módszerekhez is fogok nyúlni. Ezért vagyok most itt.

Az állapotom ("az se normális"), röviden így szól: RRSM diagnosztizálva 2024.április, 58-62kg között mozog a testsúlyom(stresszben fogyok), 40+-os nő vagyok, 1 gyerekkel, egyedülállóként nevelem. Segítségünk egy családtag, az sem az apja. Testalkatom sportos(ruhában), de izmaim már tünedezőben. Jobb lábam 1 cm-el keskenyebb, mint a bal. A szülés előtti rendszeres testmozgásnak köszönhetően még látok esélyt a szebb időkre ezért sosem adom fel. Jelenleg a Thai chi-t 2 naponta reggel, 15percben gyakorlom. A kiegyensúlyozó videót választottam(youtube). Nekem ez egyelőre bevált, szeretem. Idegrendszeremet is jól karbantartja.

1.Nap május 2 csütörtök reggel 8:30 gyógyszer bevesz az 1 órás megfigyelés megkezdődik. Ezzel együtt a kihívás is. Megáldom a gyógyszert a két kezem közé véve. Majd evés közben félúton lenyelem. Nem pirosodok, minden rendben. Autóval felvesznek ezután, hála érte, mert remegősen lépdelek el addig is. Szédülök, hányingerem van, a gyomromat telítettnek érzem. A szavak pedig(!) nem jönnek a számra vagy teljesen más kifejezést használok az első 1-2-3 órában. A munkámat viszont jól végzem (id.nyelvhasználat nem okoz gondot). Napközben végig bizonytalannak érzem magam, de a gyereket délután azért elviszem edzésre, sokat állok a pálya mellett, igyekszem jó társasága lenni a többi szülőnek. Néha sikerül, de látszik rajtam, hogy valami nem kerek. Az érzéseim is megváltoztak. Azon gondolkodom, okozhat-e a gyógyszer személyiségváltozást és ha igen, tudok-e ebből hasznot húzni? Ezen a napon nincs székletürítésem, este beveszem a 2-ik kapszulát is, szép a színe. Ezt is megáldom. Jót alszom, lábaim nem remegnek és nem is ébresztenek éjszaka.

Reggeli: mentatea, teljes kiőrlésű tortilla, sós növényi vaj, sajt, főtt tojás, uborka, felvágott / Vacsora: spenótos cannelloni 

+infó: A kv nem tesz jót nekem ezzel a gyógyszerrel!! Határozottan nem jó. Szinte agresszívé tesz, de lehetséges azért, mert sokat ittam eddig az alacsony vérnyomásom miatt.

2

Május 3 péntek az ürítés napja. Sikerült a nyugodt alvást jól hasznosítani, gyerek reggeli hisztijét csendesen vezettem le. Büszkeség, pipa. Nem remegek, de hasam megint a telítettség érzéssel elnehezített, a koncentráció nagyon-nagyon nehezen ment ma a munkában. Ritkán fordul elő, hogy a lojalitásomat legyőzi a testi szükséglet, de ma így történt. Aludtam random 20 percet(Home office), persze kolléga becsörgött, vissza a terepre. Figyeltem magam, hogy kommunikálok, mik az érzeteim és határozottan észleltem a "leszarom tablettát" magamban, agresszióval párosulva. Voltak ijesztő gondolataim, hogy megütöm random a mellettem állót, amiért séta közben együttérez velem és megkérdezi, ne üljünk le inkább. Erőteljes suicid gondolatok, fekete-lyuk. A hívás után megnéztem, mit is írnak pontosan mellékhatásként ehhez a gyógyszerhez...rácsodálkozás: PML (multifokális leukoenkefalopátia) kockázata/személyiségzavar. Hoppá. Érdekes, nem? Délután el kellett mennem itthonról, gyógyszer maradt itthon-hisz hazaérek időben. De nem. Most értem haza 21:54 és bort iszom inkább, a gyógyszert már nem veszem be. Egész álló nap a székletürítésre koncentráltam, ettem-ittam, amit tudtam, de csak délután 3 körül jött össze. Ezután ismét mentem 3 órán belül. Megkönnyebbülés.

Reggeli: mentatea, görögjoghurt reggeliző keksz darabokkal, kv 2 volt csak a napi 4-5 helyett (americano-t iszom cukor-tej nélkül)

3

Reggeli: görögjoghurt+keksz, mentatea, kv csak 1 valamikor nap közben, ebéd után? Esti gyógyszert nem vettem be.

Érzetek(fizikai-lelki):  hányinger egészen késő délutánig, telítettség, nehézláb érzés, fájó derék, lassú mozgás, gyenge jobb láb, szédülés-szédelgés inkább, rossz közérzet, levertség, sírás, délután fulladás egy szimpla nyálnyelés közben(nem félrenyelés!). Furcsa szájíz. Estefelé ízületi fájdalmak a kezemben-nem vagyok ehhez hozzászokva. Ez is új.

Székletürítés pipa. Köszönhető szerintem a tegnapi vörösbornak.

4

A vasárnap. Nem vettem be a gyógyszert egyáltalán, úgy döntöttem, hogy a lelkemhez visszatérek. Nem állapot, mikor agresszív-, vagy éppen a szuicid gondolataid uralják az egész napod. Láss csodát! Kezdtem kisimulni, bár a végtagjaim még nem követték le az akaratom. Több idő szükséges a méreg kiürítéséhez, ezért maradok holnap home office-ban. Ez a döntés az enyém.

5

Szembenézés, újabb kihívások. A végtagjaim még mindig szarok, fáradtak és megbízhatatlanok. Mérhetetlen dühöt érzek a gyógyszergyártók és orvosok felé, hogy ezzel mérgezik az embereket, csak azért mert nem találtak még! megoldást. Ez nem segít-ez tömény méreg. Bízom benne nagy kárt nem okozott a testemben. Imádkozni kezdtem, hogy gyógyuljak és a hitem ne veszítsem.

Nővérrel egyeztettem, pénteken megyek a neurológushoz raportra. Szerinte ilyen mellékhatásai nem is lehetnek ennek a gyógyszernek-bizony van, mondom. Le is van írva a tájékoztatójában. Nevetséges, de nem hibáztatom. Szokni kell, hogy itthon csak beledögleni lehet az elvárásokba. Erősen elkezdtem gondolkodni a felmondáson és a civilizációtól való távolodáson. Még emésztem, a Mindent is.

6

Amikor csak arra vágysz, hogy feküdhess és magadra figyelj, de nem-ez nem megengedett. Munka van, gyerek van, felelősség van. Majd feleszmélsz, hogy ez talpon tart és még jobbá is teszi a közérzeted, mégis valami-valami nagyon hiányzik, talán a magabiztosság. A lábaid nem működnek úgy, nem bízol bennük. Minden lépés kín és belső küzdelem a villamosig. Magadban bízol, ez visz tovább, mégis bizonytalanná tesz a saját tested, minden percben. 

Újraolvasom Máté Gábort: A test lázadása/2ik fejezet. Ismétlés-ismétlés, mit mulasztottam el, mit nem vettem észre, mit kéne másképp csinálnom? Tényleg itt az Idő? Most kell követnem az álmaim? Mik azok? A gyerekemet hogy tartanám el, ha tényleg azt tenném, amihez a leginkább kedvem lenne: óceán part, vissza Portugáliába, parton bezombulni és gyógyulni? A Tér és a Szabadlevegő tartós jelenléte szerintem gyógyító hatással lenne rám. Talán még úszhatnék is, búvárruhában, mert a víz hideg. Addig maradnak a mindennapi kihívások, elmenni a buszig, lépcsőzni szinte naphosszat fel-le, mindig kapaszkodni és nem frusztrálni magad, ha épp ekkor egy helyes pasi néz rád furcsán vagy sajnálkozva. Sportbaleset. Ezt mondogatom magamban, mégis rettenetesen öregnek és csúnyának érzem magam. Ezen most nem segít semmi. Én sem.

Mai nap eldöntöttem mi a második módszer, amit alkalmazni fogok. Továbbá minden gyógyszert visszautasítok és a "programból" kiszállok-pénteken. Ez van, doki!

7

A csütörtök, május 9. Tegnap pörgés, ma csendes kényeztetések. Vettem minden féle zöldséget, görögsaláta is született belőle. Figyelem, hogy hány féle zöldséget és gyümölcsöt eszem hetente. A pénztárcám nem biztos, hogy fogja bírni, de a gyerek jóízűen eszi, ez boldoggá tesz. Ma a halálról és a leépülésről "kellett" beszéljek a fociedzésen összegyűlő anyukákkal. Nagyon megértőek, segített a gondolataimat 1-2 mondatba összeszedni. Arra jutottam: Örülni kell az életnek, hálásnak lenni azért, amink ma van. Élni kell! Nincs bennem félelem a halállal kapcsolatban, ezt érzem most, de a leépülést azt köszönöm szépen nem kérem. Az legyen másé, de én most már csak gyógyulni akarok. Elég a szarakodásból.

Cigiről le kell szokni. CBD olajat be kell szerezni, mert borzasztóak az éjszakáim, pontosan azóta, hogy a neurológusnál jártam először. Vajon ezt figyelembe veszik az orvosok? A stresszt, amit pluszban ez okoz? És ha nem diagnosztizálnak ezzel? Ki az, aki eldönti, hogy ez most már tényleg az? Gerincvelő folyadékot nem is vizsgálták nálam. Kellene? Ez változtatna bármin is? Ez lenne a tagadás? Vagy ez a vég kezdete? Az egyik anyuka ismerőse 20évig élt még a diagnózis kimondása után. Rá a szerető férje vigyázott, végigkísérte az útján. Milyen lett a vége nála, azt majd máskor megkérdezem, de nyilván nem ezt akartam hallani. Szóval 20év. mitől számítsam? Amikortól már nehezebben futottam a salakon/erdőben? Mert akkor már csak 11év van hátra, kábé. És az is milyen élet lenne? Miből lesz pénzem eltartani kettőnket?

És meg is érkeztünk. Mai napom felismerése, hogy mielőbb gondoskodjak a jövőbeli kiadásokról. Hagyom a többi gondolatot holnapra. Jó éjt!

8

A méhek idén hozzánk térnek nyugovóra. Immár harmadjára. Az elsőt én mentettem önkéntesként az utcáról. Második és harmadik berepült a konyhaablakon, cukros víz és meleg ágy sem segített rajtuk. Szépen összegombolyodtak és elaludtak. Utolsóként a saját virágos kertünk lett a végső nyughelyük. Milyen banális, hogy mégis igaza van Popper Péternek: "A halálhoz is hozzá lehet szokni".