Kihívás - 15ik, a vízválasztó nap

Képileg és akár spirituálisan is találó a felütésem, mert megvilágosodtam egy tegnap meghallgatott interjú kapcsán, ami igencsak elgondolkoztat a jövőbeli étkezési szokásaim kialakításáról. Meg kell tanulnom újra járni, egy számomra még szűk mezsgyén. Emberi habitusomból fakadóan minden beszabályozottságot nehezen viselek, szóval ettől nem térhetek el, mert csak nagyobb kárt okoznék, szerintem. Ezek lennének az első gondolataim.

A döbbenetem az szülte, hogy elhangzott a helytelen étkezés. Én ezt vitatnám -kizárólag a magam részéről-, mert alig-alig ettem cukrot, ellenben nagyon stresszes életet éltem. Kiderült a riportból az is, hogy nem az autoimmun betegséget öröklöd, hanem testi adottságként a szervezet tűrőképességének beállítottságát-milyen ütemben tudja lebontani a tápanyagokat stb. Ez öröklődik. Harmadrészt a finomított cukrot, cukorhelyettesítők teljes elhagyása javasolt. Heti kb.1(!) fagylalt fér bele az egészséges testi működéshez. Ez nyilván csak egy megközelítőleges példa volt, hallgassátok meg inkább a riportot, mert érdemes inkább onnan tájékozódni. Én csak azt írom, ami engem érint és a továbbiakban foglalkoztat. A legfontosabbat még le sem írtam! Myelin hüvelyek 2év múlva kezdenek el regenerálódni!! Immunrendszer reboothoz pedig min 3-6hónap szükséges, inkább 1 év!!
Édes élet vége?!? Hiába, az édes íz hiányzik a legjobban, ki gondolta volna?

A visszavezetésről olvasgattam, hogy tartsam magamban a lelket és meg is született a döntés, a tojást vezetem vissza elsőként, nem a kávét. Utóbbit újra ittam tegnap megnyugtatásként és nem tett jót a gyomrommal, sem az emésztésemmel. A lelkem háborgását viszont jól kezelte. Ilyen ez...a függőség! Tojás után hüvelyesek, hogy minél hamarabb ehessek végre valami értelmeset. A banánt meg fogom utálni a végére. Szegény banán! Smoothie még teszi a dolgát, nyilván kiváltom néha más gyümölccsel, de az édesburgonya is kuka lesz, ha a hüvelyeseket bírom majd.

Hallgassátok meg hát az interjút és tegyetek magatokért ti is-valami igazán jót: https://youtu.be/Hl_Zpi_wPDg?si=Qt8XDqZbxBwZCsVY

Grenen – Fotó: flickr.com

This article was updated on szeptember 21, 2026

40+ NŐ 1 autoimmunbetegséggel néz szembe és kizárja a lehetetlen fogalmát a szótárából. Kitartóan tesz a gyógyulásáért, a maga emberi módján. Néha kaotikus és hibák halmozója, de örök tanítvány az Élet iskolájában. A Hit pedig társa és védelmezője az itt eltöltött útján. 

Comments