Kihívás - 20. nap, Visszaszámlálás indul

Hogy vártam ezt a napot! A lélektani határ, hiába is ezzel együtt 11nap még, de jó leszek magamhoz és már csak a 10re koncentrálok. Hatalmas büszkeség, hogy idáig eljutottam. Visszatekintve innen az első 10napot érzem nehéznek, de mostanra, hogy felhagytam a nagy kreatívkodással és inkább maradtam a biztos ízeknél, úgy az idegrendszerem is kisimult. Innen indítom hát a mai bejegyzést.

Ugyanis be kellett mégis emelnem egy plusz újdonságot, egy utolsót!, hogy az édes ízt is tudjam pótolni. A tápiókalisztet javasolta az AI ehhez, megvettem és készítettem mochi jellegű almás-banános palacsintát. IZgalmas desszert-nekem, és pikk-pakk elkészül. 1banán, 1alma reszeled, almából kinyomod a felesleges levet, megiszod, mert az finom. Majd 2evőkanál a lisztből és 1ek az olívaolajból, fűszerezed fahéjjal és citromlével majd min. 5 percig állni hagyod. Nekem adagonként 3-3db eldeformálódott palacsintaképződmény lett és(!) egy lehelletnyi mézzel megcsurgattam. Bekaphatja az AIP diéta, ember vagyok, és említettem már, hogy szabályszegő IS vagyok. Férjen bele, no csak ennyi! A sült karfiol köretként átsegít a batáta undoromon. Pedig mennyire szerettem, de mostanra rá sem bírok nézni. Gyümölcsöknél a barack, alma, banán mozog. Ajánlotta bnőm még a mangót, de annak olyan magas a cukor tartalma, hogy inkább kihagynám. Vagy utolsó napra bedobom, mint koronája a megtett útnak. Várom a végét, nem fogok hazudni, a görcsösségem viszont elpárolgott. Csinálom és kész, mert jót tesz velem. Fogytam pár kilót, a bőröm továbbra is szebbnek látom, nem szárad ki olyan hamar. A járásomban, kézhasználatomban egyelőre semmi változás.

Boldog vagyok, hogy idáig eljutottam és ennek még hangot is adhatok. Ezt a sikerélményt kéne már csak felhasználnom, hogy a többi nehézséggel megbírkózzak.

Béke

Fotó: AI

This article was updated on szeptember 26, 2026

40+ NŐ 1 autoimmunbetegséggel néz szembe és kizárja a lehetetlen fogalmát a szótárából. Kitartóan tesz a gyógyulásáért, a maga emberi módján. Néha kaotikus és hibák halmozója, de örök tanítvány az Élet iskolájában. A Hit pedig társa és védelmezője az itt eltöltött útján. 

Comments